Page 5 - miÚjság március
P. 5
2021. MÁRCIUS Pilismaróti miÚJSÁG 5
galmi eredetű, harcos, a nők egyenjo- tartották meg a világon először a
gúságával és szabad munkavállalásá- nemzetközi nőnapot.
val kapcsolatos demonstratív nap 1917. március 8-án (a Juliánus naptár
volt: 1857-ben New York- szerint február 23-án), Oroszország-
ban negyvenezer textil- és konfekció- ban nők tüntettek kenyérért és béké-
ipari munkásnő lépett sztrájkba a bér- ért. Négy nappal később – nem köz-
egyenlőségért és a munkaidő csök- vetlenül ennek a tüntetésnek a hatásá-
kentésért. ra – II. Miklós cár lemondott, és pol-
A nemzetközi nőnap a nők gári kormány alakult, mely szavazó-
iránti tisztelet és megbecsülés A II. Internacionálé VIII. kongresz- jogot biztosított a nőknek. Ezzel vált
kifejezésének napja, amelyet szusán 1910. augusztus 28. és véglegessé a nőnap dátuma is, mely a
1917 óta (Magyarországon szeptember 3. között határoztak ar- világ legtöbb országában március 8-
1948 óta) minden év március 8 ról, hogy a nők választójogának kiví- a. Forrás: Wikipedia
-án tartanak. vása érdekében nemzetközileg is nő-
A nemzetközi nőnapot napot tartanak. A határozatot a kong- Boldog Nőnapot kívánunk
az ENSZ is a világnapok közt resszus elfogadta, de a megemlékezés minden kedves
tartja számon. pontos dátumáról nem született dön-
A nőnap eredetileg a mai virá- tés. hölgy olvasónknak!
gos, kedveskedős megemléke- 1911.március 19-én Ausztriában, Dá-
zéssel szemben, munkásmoz- niában, Németországban és Svájcban
Egészség ötpercben
Mivel többen kérdezték, hogy milyen a valódi só? - ezért, konyhasó pótlást. ( azt halljuk: ne együnk sok sót!)
most térjünk ki erre ötpercben. Forrás: www. tisztaso.hu 3. Sejtműködés-gátló, keringésrontó és ivartalanító hatású, ha
a fiziológiás szükségletnél sokkal több káliumot esznek, isz-
Mindenki számára nagyon fontos, hogy étkezései során nak.
tiszta NaCl konyhasót egyen. A kereskedelemben kapha- Megbízható védekezés:
tó sók egy része ismeretlen mennyiségű kálisót tartal-
maz, pedig ez nagyon veszélyes. Az MSZ-01-10007-82 1. Ivóvíz desztillálás, ( nem a kereskedelmi forgalomban
szerint minimum 97% NaCl konyhasót kell tartalmaznia kapható „desztillált vízre” gondolunk!)
mindegyik étkezésre szánt sónak, de KCl, kálisó nem sze- 2. Gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl konyhasóval fiziológiás
repel a fennmaradó maximum 3%-nyi egyéb komponensek mértékben sózás,
között.
3.: Kálium túladagolás mellőzés.
Nem tudjuk nagyon túlsózni az ételt, mert akkor az ehetet-
len lesz. Ha az étel csak kicsit van túlsózva, szomjasak A konyhasó tisztaságán kívül nagyon fontos a napi beviteli
leszünk. A víz segít eltávolítani a szervezetből a már feles- mennyisége is. Ha egy magatehetetlen beteg a kórházba ke-
legessé vált anyagokat, túlsózás esetén a konyhasót is. Ha rül, napi kb. 2 liter sós infúziót (Ringer oldat) kap. 1 liter
folyamatosan kevés sót eszünk, ez viszonylag lassan, de Ringer oldatban 9 gramm NaCl van, így napi 2 literrel, 18
biztosan károsítja a szervezetünket, és az is, hogy ilyenkor gramm NaCl jut be a szervezetünkbe. Normál körülmények
emiatt kevesebb vizet iszunk. Iszik Ön legalább napi 2-3 között ez ajánlatos, élettanilag optimális napi mennyiség
liter TISZTA VIZET? Mert ha nem, jobb lenne több kony- (kb. egy csapott evőkanál) egy egészséges felnőtt számára .
hasót fogyasztania! Vagy épp azért nem iszik, mert azon- Nehéz fizikai munkát végzők, vagy egy erős verejtékezés
nal WC-re kell mennie? A só viszont segít megtartani a során, akár napi 18 gramm sót is veszíthet a szerveztünk.
vizet a szervezetünkben. Prof. Dr. Papp Lajos ny. egyetemi tanár, akadémiai doktor
Tejfalussy András méréstani szakértő, Weixl Várhegyi „Nyilatkozat
László okl. természetgyógyász és Prof. Dr. Papp Lajos ny. Ringer oldat a testnedvekhez hasonló ionösszetételű folya-
egyetemi tanár akadémiai doktor szakvéleménye alapján: dék. A Ringer oldat (0,9% NaCL, 0,03% KCl, 0,025% CaC-
l2, 0,02% NaHCO3, 99% desztillált víz) szerinti nátrium,
1. Túlterheli az immunrendszert, ha az ivóvíz mérgező kálium, klór és víz pótlási arány megfelelő kóros veszteségek
vegyszereket és/vagy klórozásnak ellenálló vírusokat tar- esetén, de ugyancsak optimális a napi étkezések során is. Bu-
talmaz. dapest 2010. január 6.”
2. Keringésrontó, ha a fiziológiás mérték alá csökkentik a