Page 5 - miÚjság november végleges
P. 5
2021. NOVEMBER Pilismaróti miÚJSÁG 5
Egypercesek
Herman Sándor: Falusi történetek
NAGYAPÁNK KARÁCSONYFÁJA
szaloncukor gyanánt, szálanként damillal felaggatva a fára
Mint minden gyermek, mi is izgatottan vártuk a kará- megszületett a karácsonyfa. Fontosnak tartottuk, hogy a fa
csonyt. Már azt is tudtuk, hogy a karácsonyfát nem a Jé- meglepetés legyen, ezért a nappaliban, a sarokban álló
zuska hozza. Rösler pianínó mögé csempésztük be a fát, és ott díszítet-
tük fel.
Lányaim is egy ideig úgy tudták, a Jézuskának kell írni,
de náluk a kiábrándulás a szokásosnál korábban követke- Eljött a karácsonyest, megjött a Jézuska. Lemezjátszóról
zett be. Egy piactér mellett laktunk ugyanis, ami kará- szólt a Stille Nacht, megtörtént az ajándékosztás.
csony előtt már hetekkel tele volt a karácsonyfával kap- Mi közöltük, nincs vége, Papinak ez évben külön jött a
csolatba hozható fenyőfával. Ági lányomnak gyanús lett a Jézuska, és büszkén rámutattunk, a pianínóra, szerintünk
dolog, rákérdezett. Válaszom nem késett: ott van mögötte.
– Tudod, lányom a Jézuska csak a jó gyerekeknek hoz fe- Arra nem gondoltunk, hogy oda egyedül mi tudunk be-
nyőfát, a rossz gyerekeknek a papájuk kénytelen venni. mászni, Anyánknak, Apánknak problematikus, 80 éves
Lányom tudomásul vette a dolgot, de pár nap múlva im- nagyapánknak végképp lehetetlen volt a kis karácsonyfa
ígyen szólt: megszemlélése.
– Apa! Nagyon sok rossz gyerek lakhat errefelé, egyre A páncéltőkés pianínót megmozdítani kétemberes feladat
több apukát látok fenyőfát vinni. volt. Mi túl kicsik, nagyapánk túl öreg volt hozzá, nem
volt apánknak segítsége. Apánk végül úgy oldotta meg a
Felfigyeltünk rá, hogy nagyapánk, akit nagyon szeret- problémát, hogy a szomszéd közreműködését kérte. Látha-
tünk, kevés ajándékot kap, és bár velünk lakik, karácsony- tóvá vált a fa.
este sincs mindvégig velünk. Elhatároztuk, külön kará- Nagyapánk első világháborús katona volt, kemény pa-
csonyfát kap tőlünk. Egy fél méter körüli fenyőfa beszer- rasztember. Legkisebb gyermekként egy kapával indította
zése a falu határát jól ismerőknek nem lehetett probléma. az életbe az apja, így teremtett magának megbecsült eg-
Jött a dilemma, mivel díszítsük, tudtuk ugyanis, hogy zisztenciát. Ránézve akkor furcsállottuk, mintha könny
nagyapánk nem szereti az édességet, a szaloncukrot meg lenne a szemében. „Mi a baj, hiszen Kossuthot szív?!” –
végképp nem. gondoltuk.
Jött az ötlet, vegyünk egy doboz Kossuth cigarettát, és Most már sejtjük az okát.
Egészség ötpercben
„Semmi sem gyógyít úgy, mint tos, bal agyféltekéből induló nevetés a jobb oldali szájszé-
a mosoly és a nevetés. Ha len jelenik meg, míg az agy érzelmekért felelős jobb agy-
könnyedebb lélekkel éljük a féltekéje inkább bal oldali mosolyt eredményez. Ez az a
világot, azt mutatja: szívünk a fajta örömteli kifejezés, ami pozitív hatással van arra is, aki
helyén van.” Douglas Pagels mosolyog, és arra is, aki látja, befogadja. Az ilyenkor ter-
Nagyon sokféle okból vagyunk képesek mosolyogni, a melődő hormonok csökkentik a kortizol és a dopamin
boldogság csak egy közülük. Létezik távolságtartó mo- szintjét (azaz a szervezet stressz-szintjét), a vérnyomást, és
soly, műmosoly, bocsánatkérő mosoly, kínos vigyor, aktiválják az immunrendszer működését.
társasági vagy fényképmosoly: tulajdonképpen ahány „Egy mosoly, egy gyöngéd szó több az élőnek, mint egész
ember és szituáció létezik, annyiféle módon görbül a könnyár és gyászos bánat a halottnak”. B. Büttner Lina
szánk. A tudomány, Guillaume Duchenne francia orvos
meghatározása alapján két fő kategóriát tart számon. Az „Mosolyogj! Egyszerűbb, mint magyarázkodni, hogy mi-
alapmosoly esetében csupán a száj szélét mozgató iz- ért vagy szomorú.” Frank Ocean
mok vesznek részt a játékban, míg a Duchenne-mosoly A testünk fizikai állapotára hatással van a lelki világunk.
széles, őszinte, ráncokat képez a szemek alatt és meg- Ezt számos kutatás is bizonyítja. Hangulatjavító, és számos
emeli az arcvonalakat is. A szemünk körüli izmok ösz- pozitív folyamatot beindít a szervezetünkben, amiről mi
szehúzódása azért fontos, mert ezeket nem vagyunk nem is tudunk. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a
képesek akaratlagosan szabályozni: csak őszinte mosoly mosoly gyorsabban terjed bármelyik betegségnél! Ragá-
esetén kezdenek dolgozni. Árulkodó jel lehet az is, hogy lyos, hiszen ha valakire rámosolygunk, az szinte biztos,
a mosoly melyik arcfélen indul vagy dominál: a tuda- hogy visszamosolyog majd ránk.