Page 10 - miÚjság május
P. 10
10 Pilismaróti miÚJSÁG 2021. MÁJUS
Egypercesek
Nógrádi Kovács György: Kis naivak?
Gergő és Bálint: - hosszabb bolyongás, ilyen-olyan készni, hogy a legközelebbi vadászaton résztvevő kül-
„felfedezések”, a hazafelé vezető út hiába való keresése földi vadászokkal kilövethessék.
után -, kétségbeesve jöttek rá, hogy eltévedtek. Hogy az Elsőként, az állandóan vele tartó kutyája fedezte fel a
erdő kellős közepén-e, szélén, fogalmat sem alkothattak, hangokat. A fejét felütve rohanni kezdett a hangok
hol járnak. irányába. Többször is vissza kellett rendelnie, mire ő
Úgy kezdődött el, hogy a minden lében kanál Gergő ké- is meghallotta:
résére elhatározták, hogy felkeresik a falujukat átszelő Gyerekek, és - átalkodott meg leküzdhetetlen csodá-
patak eredetét, amint ők nevezték: az elejét. lattal - sírva sorolják az egyszeregyet.
Eleinte a patakmedrében haladtak feljebb és mind fel- Miért, s kik lehetnek?
jebb, mígnem egy kisebb vízesés meggátolta, úgyis
mondhatnánk, lehetetlenné tette a tovább haladásukat. Többször leírtam, most is ezt teszem: nem csűröm-
csavarom tovább: a két gyerek, az erdész segítségével
Innét a patak mentén gázoltak, bokrokon, csalánosokon, még az éjjel leülte előtt hazatalált.
vízmosásokon át. Mígnem egy mókus el nem térítette
őket. Ágról ágra, fáról fára ugrált, s ők követték. Min- - - - - - - - - - - - - - -
denáron fel akarták fedezni az odúját. - Marcsikám! - simogatta meg az anyja kislánya szőke
Nem sikerült, mert vaddisznó csordába ütköztek, ponto- haját. - Sok dolgom van még. Most ez egyszer, feküdj
sabban ütköztek volna, ha el nem menekülnek. Hogyis- le szépen egyedül! Menjél fel a szobádba! Vedd fel a
ne, hogy a malacait féltő anyadisznó megtámadja őket! pöttyös pizsamádat! A szék karjára készítettem. Imád-
Utána meg az egyik cserfán szarvasbogarakat fedeztek kozzál, és feküdj le szépen! Ha végeztem majd bele-
fel. Felmásztak, és néhányat összefogdostak. Hazavi- sek hozzád. És még valami, kicsi szívem! Reggel ko-
szik. Gondosan becsomagolták a zsebkendőikbe, s a zse- rán kiugrok a piacra, ha netán felébredsz, mielőtt ha-
beikbe dugdosták. Mennyire irigykednek miattuk a tár- zatérnék, ugyanezt a ruhádat vedd fel, amelyik rajtad
saik! Könyörögnek, hogy adjanak egyet-egyet nekik.
Adnak is valamiért cserébe. van...!
Meg forrást kerestek, ahol csillapíthatnák a szomjúságu- Másnap reggel Marcsi szépen felöltözködve várta ha-
kat... Észre sem vették, hogy erőteljesen esteledik. za az anyját, aki boldogan ölelte át, dicsérte és puszilta
Nem csűröm-csavarom tovább: a két kisfiú, szégyen ide- meg az arca mindkét felét.
szégyen oda, főleg „világfelfedezőktől”, miután holtan
elfáradva véglegesen rájöttek, hogy eltévedtek, elsírták - A pöttyös pizsamádban aludtál? - kérdezte meg ez-
magukat, mert maguktól sosem találnak haza. után. - Mert, mire benéztem nyakig betakaróztál.
Most is Gergő volt az, aki, miután szétmaszatolta keze - Abban.
fejével arcán a könnyeit, elsőként, nemcsak megszólalt,
vezérhez illőn: javaslatot tett. - És imádkoztál is?
- Térdeljünk le, és imádkozzunk! - I...gen - húzta a szót - de... de - habozott tovább,
- Te tudsz imádkozni - szipogta Bálint -, mert én nem. mígnem kinyögte: - Nem a megszokott imámat mond-
tam el. Minden este ugyanazt. Mennyire, de mennyire
- Én fejből - így megint Gergő - csak a szorzótáblát is-
merem. - Mondjuk el azt imádságként! unhatja már a Jóisten ugyanazt hallgatni. Letérdeltem,
Úgyis történt. Letérdeltek. Kezüket összekulcsolták, és és elmeséltem neki a: Hófehérke és a hét törpe című
hangosan belekezdtek: egyszer egy az egy... mesét.
Talán már harmadszor fejezték be, kezdtek bele újra
az egyszeregybe, amikor..., hogy ne húzzam tovább a Ön tudta?
szót: „imájuk” célba talált, mert mondtak, amit mond-
tak: szívből, imádságként kérték, amit kértek. Május hónap a nevét Maia görög istennő római alakjá-
ról, Maia Maiestasról kapta, aki ősi termékenységisten-
A nem messzire lakó erdész hazafelé tartott. Új erdő- nő volt a római mitológiában. A 18. századi nyelvújítók
részt telepítettek. A munkásai mind hazamentek. Ő szerint a május: zöldönös. A népi kalendárium Pünkösd
valamelyik nap, szintén hazafelé tartva, egy selejtes havának nevezi. Az Ikrek havának is nevezik.
agancsú szarvasbikát fedezett fel. Azt akarta becser-
Május a Szűz Mária szentelt hónapja.