Page 6 - miÚjság május
P. 6
6 Pilismaróti miÚJSÁG 2021. MÁJUS
Ön tudta?
Védett madarak Pilismarót területén
FEKETE GÓLYA (Ciconia Házi rozsdafarkú (Phoenicurus
nigra) ochruros)
A Pilismaróti Erdészet területén Számomra az egyik legkedvesebb,
2013-ban jelentek meg elsőként kertünkben megtelepedő „kismadár”.
fekete gólyák. A fészek elpusztu- Gyerekként „kéménymadárnak” hív-
lása miatt 2016-ban a Pilisi Park- tuk, mert a fészkét a kémény és a szomszéd ház közötti rész-
erdő és a Duna-Ipoly Nemzeti be építette, de befészkelt már a páraelszívóm kimenő csövé-
Park munkatársai műfészket helyeztek ki, amit a ben és az újságoknak fenntartott csőben. Elsősor-
2016-os visszaköltözés után a gólyák el is foglal- ban rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Gyakran kiemelke-
tak. Azóta a fekete gólyák minden évben vissza- dő ponton ülve les zsákmányára, de a talajon ugrálva is táp-
térnek. Idén is megjelentek a Parkerdő területén, lálkozik. Néha repülő rovarokat is fog.
sőt az egyikük a falu központjába is bemerészke-
dett, a Maróti Kiskert melletti patakban keresgélte Vonulás: Az első példányok csaknem mindig hímek, több-
a napi betevőjét. nyire márciusban érkeznek vissza telelőhelyükről. Kedvező
időjárás esetén a tavaszi vonulás korábban is kezdődhet, és
A fekete gólya (Ciconia nigra) fehér "rokonával" szeptembertől októberig velünk maradnak. Jellemző, hogy
ellentétben életét nem az emberek szeme előtt éli, szeptember második felében a hímek újra énekelnek. Ma-
ezért a Pilismaróti Erdészet munkatársai a mada- gyarországon védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.
rak megzavarása nélkül, megfelelő távolságot tart-
va figyelik a fészket. Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus
phoenicurus)
Testhossza 90-105 cm, szárnyfesztávolsága 173-
205 cm, tömege 3000 gramm. Rovarokkal és pókokkal táplálkozik,
a fiókákat többnyire hernyókkal eteti.
Elsősorban a vizes élőhelyek közelében elterülő, Ősszel, akárcsak a házi rozsdafarkú,
öreg erdőket kedveli. Fontos számára a háborítat- rájár a bodzabokrok bogyóira is. Vonulása augusztusban és
lanság, az ember jelenlétét nem szereti. Élőhelyét szeptemberben zajlik. Parkokban, ártéri erdőkben, gyümöl-
elsősorban a fakitermelés veszélyezteti, hiszen a csösökben és kertekben rakja le 5-7 világoskék tojását.
fészkét akkor is elhagyja, ha a közelben kivágják a
fákat. Éppen ezért a fészke körül 150 méteres vé- Elegáns, szürke frakkos, barna mellényes hím egy egész kó-
dőzónát alakítottak ki. rust is leénekelne, ráadásul tucatnyi nyelven, hiszen az idő-
sebb madarak 10-12 egyéb faj énekét is képesek leutánozni.
Hazai létszáma 250 pár.
Hazai és európai állománya az utóbbi években jelentősen
Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. csökkent. Ugyanis a telet a Száhel-övezetben tölti, és a Sza-
Vannak olyan párok, amelyek hosszú évek óta hara egyre délebbre történő terjeszkedésével telelőhelyén
azonos fán és fészekben költenek évről-évre, és történtek olyan katasztrofális események, amelyek elpusztí-
vannak olyanok, amelyek évente újabb fészket tották az oda elvonult egyedeket, ezért hazánkban már alig
építenek. Nagy általánosságban elmondható, hogy van belőle fészkelő. Magyarországon védett, természetvé-
ha komolyabb zavarás nincs, a nyugodt helyekre a delmi értéke 50 000 forint
pár évről-évre visszatér. A legérzékenyebbek a
zavarásra megérkezésüktől a fiókák kikeléséig, A rozsdafarkúakra jellemző, hogy faroktollaik rozsdavörö-
sek, ezeket mozgás közben rezegtetik is, ami feltűnő, egyfaj-
ami általában május hónapra tehető.
ta vizuális jelzés a fajtársak felé. A kerti rozsdafarkú termet-
A fekete gólya egész fészkelőterületén veszélyez- re és mozgásra is hasonlít a házi rozsdafarkúra, de a hím
tetett faj. Magyarországon a fokozottan védett fa- sokkal színesebb: narancsvörös alsótestű madár, homlokán
jok kategóriájába tartozik, eszmei értéke 500 000 fehér csík, arca fekete, torka fekete, de alatta már ismét na-
Ft. Szerepel a magyar Vörös Könyvben is a köz- rancsszínű, vagyis igen feltűnő. A tojó jobban hasonlít a há-
vetlenül veszélyeztetett fajok között. zi rozsdafarkú tojójára, de annál világosabb színű.