Page 2 - miÚjság július
P. 2
2 Pilismaróti miÚJSÁG 2021. JÚLIUS-AUGUSZTUS
Önkormányzati működés
A képviselő-testületi ülés A vészhelyzet meghosszabbítása miatti A nagyérdemű is megkapta a felszólítást,
törvény így szól: hogy megvannak a honlapon, tessék el-
Mint ahogy múlt havi számunkban is olvasni.
megírtuk, a Kormány 307/2021. (VI. 5.) „ a törvény a 2021. évi őszi országgyűlé-
Korm. rendelete A katasztrófavédelemről si ülésszak első ülésnapját követő 15. Feltételezzük, hogy a képviselők is ol-
vasták, mert egyhangúlag elfogadták a
és a hozzá kapcsolódó egyes törvények napon hatályát veszti". beszámolót, igaz nem nagy horderejű
módosításáról szóló 2011. évi Az őszi ülésszak ideje szeptember 01. egyik sem, bár a falu működéséhez szük-
CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése lenne, de nem fordult még elő, hogy ségesek. Érdekes, hogy senki nem találta
szerint június 15.-től az önkormányza- szeptember 15-e előtt elkezdték volna a furcsának az egynapos rendeleteket,
tok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti munkát a Parlamentben. 2020-ban az amiket mi megtaláltunk.
rendnek megfelelően ülésezhetnek. En- első nap szeptember 21. volt. Az őszi
nek megfelelően 2021. július 08-ra ösz- ülésszak első napja a Házelnöktől Az egyik ilyen a helyi adókról szóló
szehívták Pilismaróton is a képviselő- (Kövér Lászlótól) függ. Ha az első nap 2/2021. (III.05.) sz. rendelet, ahol a 3.§
testületi ülést, ahol érdeklődő is szép- szeptember 15-e lenne, akkor az azt kö- (1) bekezdés szerint: „Ez a rendelet a
számban megjelent. Ez a faluban hetek vetkő 15 napig még fenntarthatják a kihirdetése napján lép hatályba és a ha-
óta felröppent hírnek és a Meghívó 11. vészhelyzetet, tehát szeptember 30-ig. tálybalépését követő napon hatályát
számú pontjának tudható be, amely a : Ha itt feloldják a vészhelyzetet, akkor veszti.”
„Döntés a kemping ügyében” hangzatos lehet kitűzni a választásokat, megválasz- A másik rendelet pedig az 5/2021 (V.20.)
címet viselte. A hír, ami borzolta a kedé- tani a HVB tagokat a kitűzés után 42 sz. rendelet „ Az étkezésről fizetendő
lyeket, az pedig, hogy az Önkormányzat napon belül. Tehát szeptember 30. előtt térítési díjakról”, ahol a 2.§ (2) bekezdés
el akarja adni a falu felbecsülhetetlen semmiféleképpen nem lehet számítani szerint ez a rendelet is a kihirdetése nap-
értékét jelentő kempinget és szabadstran- rá, hogy feloldják a vészhelyzetet. ján lép hatályba és a kihirdetését követő
dot. Égető József beiktatása napon hatályát veszti.
A testületi ülés nyugodtan zajlott, a nyu- A lemondott Dávid Éva képviselő he- Többször is elhangzott, hogy az Önkor-
godságot pedig arra értjük, hogy nem lyett Égető József a soron következő mányzatnak nagyon sok a dolga az em-
volt kiabálás, vita és verekedés sem. képviselőjelölt beiktatása is elmaradt, berhiány miatt, és hogy sok feladatot át
Napirendi pontokon kívül Együd Berta- mivel a beiktatásáról a jogerőre emelke- kell venniük, mivel nincs polgármester,
lan jegyző felvázolta az Polgármesteri dett határozat nem volt meg. A határoza- de senki nem vette észre ezeket az elírá-
Hivatal jelenlegi helyzetét, ahol többen tot ki kellett volna függeszteni 3 napra, sokat?
felmondtak és több új munkatárs viszi a hogy bárki észrevételt tehessen. Mivel ez A bicskanyitogató kérdés
mindennapi teendőket. Kért mindenkit, nem történt meg, így Égető József nem Ezután következtek azok a napirendi
akinek problémája van az írásban nyújt- írta alá a megbízatását. Szóvá tette, hogy pontok, ahol már konkrét döntéseket
sa be, amire lehetősége szerint válaszolni az előző képviselő—Pintér Zsuzska Esz- kellet hozni.
fog. A törvény 15 napot ad megválaszo- ter– beiktatása után az Önkormányzatot Itt Bohos József halkan megjegyezte,
lásra, ami a vészhelyzet miatt 45 napig elmarasztalták és ő ezt nem szeretné, hogy muszály-e dönteni, hiszen ők le-
tolható ki. hogy újra megtörténjen. mondtak és nem lehetne-e, hogy a kö-
Ezután mindenkit megnyugtatva Bartal Rendeletek, határozatok útvesztőjé- vetkező képviselő-testület tegye ezt
Achilles kijelentette, hogy a Kempinget ben meg?
és a szabadstrandot EZ AZ Önkormány- A továbbiakban a vészhelyzet alatt ho- Igaz, hogy a tisztelt képviselő úr egy-
zat NEM fogja eladni! zott rendeletekről és határozatokról tör- ből megkapta a felvilágosítást Bartal
Az első napirendi pont rögtön el is ma- tént egy tájékoztatás. Ennek ismertetője Achillestől és Együd Bertalantól, de
radt. Ez történetesen a HVB tagok meg- igen hosszadalmas lenne, mivel 5 rende- nem tudom megállni megjegyzés nél-
választása lett volna. Az indoklás szerint let és 19 határozat született januártól. kül.
a Kormány szeptember 15-ig tartja fenn Igaz, mindegyiken szerepel, hogy a kép- Az Önkormányzatokról szóló törvény
a vészhelyzetet és azután 45 nap áll ren- viselőkkel egyetértésben, valamint az szerint a lemondott képviselő-
delkezésre a választások kiírásáig, így ülés elött minden képviselő megkapta az testületnek, a következő képviselőtestü-
van idő megválasztani a Választási Bi- anyagot, továbbá ezek megtalálhatóak az let megválasztásáig, vinniük kell a tele-
zottsági tagokat. Önkormányzat, labirintusnak is felfogha- pülés ügyeit! Tudunk arról a tanácsról,
tó honlapján.