Page 3 - miÚjság július
P. 3
2021. JÚLIUS-AUGUSZTUS Pilismaróti miÚJSÁG 3
amit az előző jegyző adott nekik, és tu- Ez érzékeny téma településünkön, mivel Összegzés
dunk arról is, hogy ennek ellenére felvet- a sóderbánya működése miatt is a terüle- Az SZMSZ szerint csak 5 napirendi pont
ték a tiszteletdíjukat. Sőt a 15/2021. ti besoroláson kellett volna változtatni. szerepelhet egy képviselő-testületi ülé-
(V.06.) számú határozat Polgárné Papa- A Település rendezési terv módosítása sen.
necz Mária képviselő elmaradt tisztelet- jelen esetben az ipari terület bővítése, Jelen esetben a Meghívón 14 pont szere-
díjának a kifizetéséről rendelkezik. Pa- valamint az épülő Eurovelo6 bicikli út pelt, de sokkal többet, 18 napirendi pon-
panecz Mária betegsége miatt igazoltan miatt történne. Az EoruVelo6 miatti ren- tot beszéltek meg. 4 napirendi pont nem
volt és lesz is távol, de Bohos József dezési terv módosítását a Magyar Állam szerepelt a meghívón.
képviselő urat megválasztották 2019-ben fizeti, ehhez csatolnák a Gázcseretelep Belátható, hogy hosszú idő volt, amíg
és igenis végeznie kell a munkáját! Ha rendezési terv módosítását, amit a vállal- nem tudtak összeülni a képviselők és
ezt ő nem szeretné akkor felállhat, le- kozó fizetne. Ehhez a szakhatóságoknak érdemben tanácskozni, de jobban átlát-
mondhat és a helyébe a következő - a még nyilatkozniuk kell. ható lett volna a munkarend egy rendes
faluért tenni akaró - jelölt léphet. és egy rendkívüli ülés megtartásával.
A többi napirendi pont Az Önkormányzat két közmeghallga- Hiszen megint fontos, a falu jövőjét
Kérelem futott be az önkormányzathoz, tást tervez. Az augusztusban a részle- nagyban befolyásoló döntésekről volt
hogy a gázcseretelepet és a környező tes rendezési tervről, szeptember 7-én szó: területrendezési terv módosításáról,
önkormányzati földet megvásárolnák és pedig a képviselő-testület munkájáról, területrendezésről, változtatási tilalom-
egy mini elektromos autót gyártó üze- nyilváníthatnak véleményt a megje- ról.
met, másrészről - egy internetes kereske- lentek. Az Önkormányzatnak 15 nap áll rendel-
delemmel foglalkozó cégnek - raktárat Itt jegyzem meg, hogy a 1995. évi LIII. kezésére, hogy a jegyzőkönyvet nyilvá-
létesítenének. Egyenlőre tervezési szin- tv. ( Környezetvédelmi törvény) szerint nossá tegye.
ten van minden, mert ehhez szükséges a környezetvédelmi civil szervezeteknek
lenne az odavezető út elnevezése és a a működési területén joga van a terület- Utóirat:
terület ipari területté való besorolása, fejlesztési, területrendezési tervek kidol- 2021. 06. 30-án Dávid Éva lemondott
hozzácsatolva a 11-es számú út másik gozásában való közreműködéshez, vala- helyébe Égető József lépett.
oldalán fekvő, ipari besorolású volt Tsz mint véleményezéshez. 2021. 07. 13-án Bohos József képviselő
Major felé eső területhez. Szóba került még a Kültéri utak pályáza- lemondott, helyébe Pintér Gergely lépett.
Az elnevezés meghiúsult, mert a nevek- ta és két kisebb ingatlan eladása is. Mindkettő képviselő a megbízó leve-
ben nem tudott megegyezni a 4 képvise- 18. napirendi pont lét átvette.
lő. 2-2 ellen megakasztották a folyama- Pilismarót Község Önkormányzata
tot.
2021. 07. 08-i Önkormányzati Rendelet-
A nagy érdeklődést kiváltó napirendi ének elfogadása, Pilismarót Község terü- Mind a két képviselő munkájához
pont - „a döntés a kemping ügyében” - a letére vonatkozó változtatási tilalom sok sikert kívánunk!
terület rendezésére tett javaslat volt. elrendelése, valamint elővásárlási jog A képviselő-testületi ülésről készült
Mint tudjuk a Dunapart területrendezése bejegyzése az Önkormányzat számára jegyzőkönyv és az ott elfogadott ren-
az évek során elmaradt. A volt Party 3 évre az új Helyi Építési Szabályzat deletek 07. 20-ig még nem kerültek
Menedék megvásárlásával és terület ki- kihirdetésig. fel a Hivatal honlapjára.
mérésével kiderültek az anomáliák. En- Ennek előzménye a Dunakanyar Kultúr-
nek a területnek a rendezése, újra mére- táj és Környezetvédelmi Egyesület indít-
tése, a jelenlegi egy helyrajzi számon ványa a helyi jelentőségű természeti te-
lévő kemping-révkikötő felé eső rész rületté való nyilvánításról. Ezt a rendele- Ön tudta?
területének a ketté osztása a cél. tet a képviselők egyhangúlag elfogadták. Július A római naptárban kezdetben ez
Reményeink szerint a terület rendezési Egy örömhír a falu lakosainak! Hosszas az ötödik hónap volt. Ennek megfele-
terve még lapzárta elött kihirdetésre ke- tilalmi időszak után megrendezésre ke- lően latinul eredetileg Quintilis („ötös”
) volt a hónap neve, csak később Julius
rül. rülhet a falunap augusztus 14-én. Caesarról nevezték át júliusra. A 18.
A testületi ülésen szóba került még, hogy A képviselők megállapodtak abban, is, századi nyelvújítók szerint a júli-
szükség van a Településrendezési terv- hogy minden hónap 2. keddjén folytatják us: kalászonos. A népi kalendárium
Szent Jakab havának nevezi.
ben, területek besorolásának módosításá- a munkájuk, és testületi ülést tartanak.
ra is.