Page 6 - miÚjság július
P. 6
6 Pilismaróti miÚJSÁG 2021. JÚLIUS-AUGUSZTUS
Új - Velünk élő történelem
folytában itt tanítottam. Mikor idekerül- nagyon tettszett, mert mindig csak enni
tem tanítani, akkor még az iskola össze- akartak meg leülni, de minden héten
kapcsolódott a falu életével. A falu, az mentünk az erdőbe.
iskola és az óvoda együtt dolgozott.
Figyelemmel kísértük a középiskolás
- Én a biológiát és a földrajzot tanítottam tanulóink életét, és segítettük munkáju-
a felső tagozatban. Egyszer az igazgató kat. A Zenit Ifjúsági Klubnak a vezetője
bácsi azt mondta, hogy a biológia az kap- voltam ahol pályázatokat írtunk, vetélke-
csolatban van az egészségüggyel, így dőket, bálokat szerveztünk, színházat
lettem Vöröskeresztes titkár. A Vöröske- játszottunk. Így vezettem a Nőklubbot is,
resztes titkár akkoriban a véradásokat, a ahol előadásokat szerveztem, sportverse-
rákszűrést, a tüdőszűrést, az egészségügyi nyeken vettünk részt és színházat látogat-
előadásokat szervezte. Az iskolában a tunk.
biológiával kapcsolatban elsősegélynyúj- - Iskola után mivel töltötték a délutánt a
Barics Lászlóné tást, házi betegápolást és csecsemőgon- gyerekek?
dozást tanítottunk. Versenyekre jártunk a
Jutka néni 40 éves pedagógusi pályafutá- gyerekekkel. A felkészülésbe besegített Mindig volt otthon valaki, de ha éppen
sa során temérdek Pilismaróti és Dömösi az orvos a védőnő meg a faluban élő nem volt otthon senki, akkor is meghatá-
gyermeket tanított. A beszélgetésből egészségügyisek. Országos versenyekre rozták, hogy mit kell tenni a gyereknek.
megismerhetjük Jutka néni látásmódját is eljutottunk. Egy órakor megebédelt, azután el kellet
is, bemutatva a régi és a mostani világ mosogatni, felmosni, az állatoknak enni-
közötti különbséget. Osztályfőnökként minden évben 3 napos inni adni és utána mentünk ki a hegyek-
tanulmányi kiránduláson vettünk részt és
- 1950-ben születtem, szüleim ősidős jöttek velünk a szülők is. Akiktől nagyon be. Mindig csoportosan sétáltunk, kirán-
Pilismarótiak. dultunk. Azután egy-két órát tanultunk,
sok segítséget kaptunk. Sok társadalmi este már együtt volt a család. A szülők
- Itt jártam a 8 általánost. Akkor több férfi munkát végeztünk a gyerekekkel. Szed- kiültek a kertbe és beszélgettek a szom-
pedagógus volt, de mára a férfiak eltűn- tük a gesztenyét, a makkot, a szántóföld- szédokkal. Megbeszélték egymással az
tek ebből a szakmából, mert nem adták ről szedtük össze köveket, amiket a trak-
aznapi és a következő napi programot,
meg azt a tiszteletet meg azt a pénzt, ami- tor kiforgatott. Így volt osztálypénzünk.
hogy mit sütnek, mit főznek. A gyerekek
vel a családot fenn lehetett volna tartani. Mindenkinek kötelező volt eljönni dol- meg kinn játszottak, vagy füleltek, hogy
Most a pedagógusok 90%-a nő. Ez a fe- gozni, mert így nem kellett semmit fizetni miről beszélnek a szülők és ők is belelo-
gyelmezés szempontjából nem jó. Mert a a szülőnek a kirándulásra. A buszokat csogtak a kis dolgaikkal. A munka után,
családokban általában a mumus az apuka pedig a TSZ-től vagy az Erdészettől meg- mikor emberek leszálltak a buszról,
volt és az anyuka volt az a visszahúzódó, kaptuk ingyen.
együtt mentek, beszélgettek és mindenki
a finomabb, aki csak simogatott, és a Régen sok tábor volt. Voltak álló táborok levált ott, ahol lakott. Most mindenki el-
„majd az apád, csak jöjjön haza, majd Esztergomban, a Maróti Dunaparton, az menekül a másiktól, csak hozzá ne kell-
kapsz tőle” mondatok visszatartották a Alföldön, és voltak vándortáborok, ahol jen szólni.
gyerekeket. Ha férfi volt a közelben, meg 20 km-es körzetben bejártunk mindent.
se mertek mukkani. - Jutka néni szerint ez miért lehet?
Megyei úttörővezetőként vezettem a
Annak idején a szülők nem szóltak bele Csillebérci, a Zánkai nagy tábort. Nem- Elfásult a világ. A számítógépek, a Tv, a
az iskolának a nevelési dolgaiba. A gye- zetközi táborban is részt vettek gyereke- sok gond elfoglalja az embereket. Több
rek nem merte otthon megmondani, hogy ink –Szlovákiában, NDK-ban Szovjetuni- helyen is dolgoznak, vagy a megélhetés
a tanár bácsitól kapott egy kis fenyítést, óban. Arra büszke vagyok, hogy ennyi év miatt, vagy hogy minél jobb és új dolgo-
mert a szülő azt mondta, hogy akkor én alatt súlyos balesetünk nem volt a gye- kat vegyenek. Nekünk volt egy mackónk,
tőlem is kapsz még egyet, mert valószínű rekkel. meg volt egy köpenyünk és azt egész
engem szégyenítettél meg. héten hordtuk. Szombaton levettük, ki
- A természetjáró szakkörben az erdészek lett mosva és hétfőn újra tisztában men-
- A Dobó Gimnáziumban végeztem né- vezetésével megismerkedtünk a gomba- tünk. Volt egy ünnepi viselet meg egy
met szakon, utána az Egri Tanárképző fajtákkal és gyűjtöttük is, a madárgyűrű- hétköznapi játszó viselet. Ünnepkor sötét
Főiskolára kerültem, földrajz-biológia zésben, a madáretetők kirakásában, meg alj, fehér blúz az iskolába. A legszebb
szakra. Mikor végeztem Nagysápon taní- a vízvizsgálatban is részt vettünk. Igaz, ruhánkba, cipőnkbe a templomba, vagy a
tottam, majd 1 évig Leányváron voltam, hogy a gyerekeknek a sok gyaloglás nem
azután kerültem Marótra és 40 évig egy- falusi ünnepségekere mentünk.